"Nem fogok ünnepelni!" - Adebayor2011.09.30. 16:31, Gervinho
Egykori játékosunk megbánta a múltbeli tetteit...
Az egykori Ágyús Emmanuel Adebayor a nyáron szerződött a helyi rivális Tottenham-hez egy évre kölcsönben a Manchester Citytől, ahová 2009-ben csatlakozott az Ágyúsoktól ám kiesett Roberto Mancini keretéből. A derbit Vasárnap játsza a két csapat a White Hart Lane-en.
A 27 esztendős támadóra akkor került nagy figyelem, amikor a City színeiben gólt szerzett előző csapata ellen, majd a vendég szurkolók elé rohant majd térden csúszva mutogatta magát. Aztán még arcon is rúgta később Robin van Persiet is, ez csak fokozta a szituációt.
Adebayor azóta megbánta tetteit, és szeretne új lapot kezdeni.
"Ami két éve történt az baleset volt és bocsánatot kérek az összes Arsenal szurkolótól." - kezdte a támadó. " Néha az érzelmeink kezelhetetlenné válnak és nem tudjuk őket kontrollálni, mindannyian emberi lények vagyunk."
"Már megbántam amit tettem és mindenkitől bocsánatot kérek, de egy nap végi bocsánat nem változtatja meg a dolgokat. Részemről ennyi."
A támadó 3 meccsen 3 gólt szerzett a Spursben, és szeretné ezt folytatni, ám nem szeretné ha mégegyszer eluralkodnának rajta az érzelmei.
"Nagyon szeretnék az Arsenal ellen újra játszani Vasárnap," - folytatta.
"De bízzanak bennem, ha lesz lehetőségem góltszerezni - higgyék el, megfogom tenni - de ami az örömöt illeti, életem során nem fogok soha újra olyat tenni amit régen."
"Ez egy mókás meccs lesz, de fantasztikus is. Újra lesz alkalmam az Arsenal ellen játszani, az ellen a jklub ellen amely lehetőséget adott számomra arra, hogy most ott lehessek ahol vagyok. Még mindig nagyon tisztelem ezt az együttest."
Skysports.com
>> Almunia követi Lansburyt!!!2011.09.30. 16:02, Gervinho
A spanyol hálóőr egy hónapos kölcsönszerződést írt alá az Upton Parkba...
A 34 éves kapus az elmúlt hónapokban már csak a kispadot (sem) koptatja, hiszen mind Szczesny mind Fabianski jobban teljesített az utóbbi időben mint ő.
Természetesen ehez hozzájárult egy sérülés is , amiből nem tudott gyorsan 100%-os állapotra visszatérni, így Wenger sem számított rá a nyár folymán sem, amikor is közölte, hogy szabadon tárgyalhat ha van érdeklődő csapat.
Tavaly mindössze 14 mérkőzésen jutott lehetőséghez, ám ezeken sem nyúlytott biztos teljesítményt, és most a Henri Lansburyt is foglalkoztató West Ham United lesz a csapata egy hónapig, hiszen sürgősen segítségre van szüksége a Kalapácsosoknak a hátsószakaszban.
Arsenal.com
>> Győzelem a BL-ben!2011.09.29. 16:20, Gervinho
Csapatunk rekordot is döntött, vagyis inkább Chamberlain, aki gljával a legfiatalabb Bl gólszerző lett...
Az Ágyúsok korán, a 8. percben vezetést szereztek: Oxlade-Chamberlain helyezett a bal alsóba 13 méterről (1-0). A 20. percben már kettővel ment a hazai alakulat, Santos adott be balról, egy védő mentett, a brazil az ismétlésnél nem hibázott (2-0). A 27. percben szépített az Olimpiakosz, Fuster teljesen tisztán fejelhetett a jobb sarokba (2-1). A félidő hajrájában mindkét oldalon voltak helyzetek, 2-1-es hazai vezetéssel vonultak szünetre a csapatok.
A görögök bátran futballoztak a folytatásban is, az Arsenal nem érezhette magát biztonságban, azonban az eredmény már nem változott, így Arsene Wenger együttese győzött hazai pályán, és az eddig megszerzett négy pontjával a kvartett második helyén áll.
Hatharom.hu
"A kemény munka kifizetődik számunkra!" - Mertesacker2011.09.26. 17:50, Gervinho
A védő szerint jót tett a csapatnak a keményebb edzés...
A Német válogatott játékos végig a pályán volt a Bolton ellen megnyert mérkőzésen, és elmondása szerint ez a siker, sokat jelentette a csapat tagjainak. A védő szerint a kulcs az volt, hogy még több időt töltöttek a London Colney-ben és keményebben dolgoztak.
" Kicsit több időnk volt a héten a Carling Cup miatt; mondta az Arsenal Playernek.
"Sok játékos többet pihenhetett, így keményebben is dolgoztunk, hogy végre elérjük azt az utat amit szeretnénka védelemben. Dolgoztunk ezen, és szombaton láthattuk is a megújult védelmet. Közelebb voltunk egymáshoz."
"Miután a Blackburn ellen négy gólt is "kaptunk" kicsit vesztettünk a magabiztosságunkból, de szombaton ismét visszanyertük a büszkeségünket, és szeretnénk továbbra is ezen az úton haladni."
"Szeretnék jó munkát végezni, különösen a védelemben. Ez az én szerepem. Ha az edző bízik bennem, az nagyszerű érzés, de nekem folytatnom kell a ekény munkát és továbbra is fényesíteni kell a védelmünket. A szereplésemen is javítani kell még!"
Arsenal.com
" Begkapm inspirált engem!!!" - van Persie2011.09.26. 17:04, Gervinho
A holland legenda volt honfitársa példaképe, akitől a legtöbbet tanulta...
Dennis Bergkamp a 10. helyet foglalja el a klub történetének legtöbb gólt szerző játékosai listáján, hiszen az Ágyúsok mezében 120 gólig jutott el. Robin van Persie a hétvégén érte el a 100 gólt, miután duplájával járult hozzá az Arsenal sikerének.
Robin 2004-ben csatlakozott az Észak-londoni együtteshez a holland Feyenoordtól, akit boldogsággal tölti el, hogy végre újra örülni látta a szurkolóinkat.
"Az első dolgom volt, hogy megnéztem Dennis legszebb 100 gólját, és aztán csak azt tudtam mondani, hogy : 'Wow " - mondta a támadó.
"Az első szezononban 5 gólt szereztem a bajnokságban, és egy párat a kupa sorozatokban. Nem gondlkoztam ezen amíg elnem értem a 82-83-84. gólomat, majd rájöttem, hogy márcsak 16 kell, hogy megvalósítsam ezt."
Arsenal.com
|